Maxold ki 2023-at!
Erre biztosan felkapod a fejed!
Jógáznál, ahol eddig sosem tetted? Pihennél, ahogy eddig sosem tetted?
Luxus afrikai hangulat jöhet?
Az idei év legnagyobb dobása belföldön!
Ettől garantáltan leesik az állad.
Már tavaly a Shiraz Hotelről is csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni, megérkezve pedig csak ámulatból ámulatba estünk. Ha ott voltál velünk, akkor bizonyára emlékszel a felejthetetlen napokra. Nos úgy tűnik még arra is rá tudtunk tenni egy lapáttal.
Ha már lúd, legyen kövér, ahogy a mondás is tarja. Ennek analógiáján nem kisebb szereplőt hoztunk el Nektek, mint az Évtized Legjobb szállodáját. Bizony, ez alkalommal a hazai kínálat csúcsát képviselő Varázslatos Bambara Hotel ad otthont a YogaTravel táborának.
Számos díj mellett Az Év Hotelé címet is elnyert Bambara elképesztő autentikus afrikai stílusban épült és páratlan módon nyújtja a pihenés legfelsőbb fokát, ez alkalommal Nekünk.
Számunkra is elismerés, hogy egy ilyen kaliberű szállodával tudunk együttműködni.
Csodás kiegészítői lesznek majd egymásnak a helyszín adta varázs, a jóga órák könnyed hangulatú elmélyültsége és főként a mindig fantasztikus közösség, amit Ti fogtok alkotni.
3 napot / 2 éjszakát tölthetsz el ebben a páratlan környezetben. Bőséges svédasztalos reggeli és svédasztalos vacsora is benne van az árban.
Az egyedülálló Bambara Spa wellness korlátlan használatát élvezheted olyan extrákkal, mint a misztikus fényekkel játszó barlangfürdő vízzuhataggal, élményöblökkel, az uszadékfából készült panoráma szauna, élményzuhany, infrakunyhó, herbáriumkunyhó gyógynövényes párologtatással, gőzkunyhó mentás párologtatással, lélek oázis, jakuzzi, sodrófolyosós élménymedence.
A pazar berendezésű szobában, luxus minőségű billerbeck matracon térhetsz majd nyugovóra, hogy pihenten indulj neki a decembernek. A szobákban prémium fürdőköntös, exkluzív Damana pipere, Nespresso kávé és Dilmah tea szolgálja majd a kényelmedet.
Olyan extra élményprogramok gazdagítják a csomagunkat, amelyek garantált feltöltődést nyújtanak majd számodra.
Felsorolni is nehéz, de legyen itt ízelítőnek néhány program: Bambara Spa szauna szeánszok (reggeli ébresztő, délutáni varázslat afrikai tea kínálással, mámoros napnyugta), Kroko bár és Száhel wellness programok.
És ha mindez önmagában nem lenne elég, ehhez jön még a napi két jóga óra, melyek kiemelkedő színvonalára Timi és Alex személye a garancia.
Felsorolni is nehéz, de legyen itt ízelítőnek néhány program: Bambara Spa szauna szeánszok (reggeli ébresztő, délutáni varázslat afrikai tea kínálással, mámoros napnyugta), Kroko bár és Száhel wellness programok.
És ha mindez önmagában nem lenne elég, ehhez jön még a napi két jóga óra, melyek kiemelkedő színvonalára Timi és Alex személye a garancia.
Sokan vártátok már mikor hirdetjük meg a Bambara Hotel jóga napokat. Minden kívánságotok így teljesüljön. Most sikerült tető alá hozni, de gyorsnak kell lenni, mert ez megint nagyon kapós lesz.
Sajnos sokat kell még addig aludni, de nincs kétségünk afelől, hogy már most betelik a létszám. Kérdés, hogy Te benne leszel e az idei évzáró pihenésben.
Sajnos sokat kell még addig aludni, de nincs kétségünk afelől, hogy már most betelik a létszám. Kérdés, hogy Te benne leszel e az idei évzáró pihenésben.
Háttér infó, hogy mennyire gyorsan érdemes foglalni: A Mesés Shiraz Hotelben tartott táborunk mindössze 2 hét alatt telt be, pedig az is hónapokkal korábban lett meghirdetve.
HELYSZÍN:
Bambara Hotel****premium
Bambara Hotel****premium
IDŐPONT:
2023.11.29-12.01.
2023.11.29-12.01.
Az időpontot hétköznapra tettük, mert a visszajelzések alapján sokan a hétvégét a családra, pihenésre illetve akkor már majd az ünnepkere készülésre szeretnék használni.
És végül a non plus ultra, az ÁR. Mivel ennyire előre terveztünk, verhetetlen áron tudjuk kínálni mindezt a temérdek programot.
Ha csak novemberben kapcsolnál, akkor 129.000 Ft lesz a teljes részvételi díj. (Bár akkor már úgysem lesz hely.)
Október 9-től október 31-ig 109.000 Ft-ért tudsz csatlakozni, ami még mindig hihetetlen jó ár.
Most viszont szeptember 30-ig elképesztő EARLY BIRD kedvezménnyel tudod biztosítani a helyedet.
Mindössze 99.000 Ft a teljes részvételi díj, melyben minden fent említett program, szolgáltatás és jóga órák is benne vannak.
Vagyis ha elég előrelátó és gyors vagy, akkor most több mint 20% kedvezménnyel már biztosíthatod a helyed erre a prémium jóga élményre afrikai stílusban.
Vagyis ha elég előrelátó és gyors vagy, akkor most több mint 20% kedvezménnyel már biztosíthatod a helyed erre a prémium jóga élményre afrikai stílusban.
A szuper kedvezményes árra és a fix részvételre akkor vagy jogosult, ha az előleget (50.000 Ft) befizeted.
Az előleg és/vagy a teljes részvételi díj is rendezhető Szép-kártyával.
A teljes élménycsomag minőségére, a jókedvre és a jóga órák színvonalára Timi és Alex, a helyszínre a Bambara Hotel a garancia!
Bármilyen kérdéssel habozás nélkül fordulj nyugodtan hozzánk az elérhetőségeink bármelyikén.
Gyere el és éld át velünk a YogaTravel-életérzést!
Várunk szeretettel!
Timi & Alex
YogaTravel
Timi & Alex
YogaTravel