Igyekszünk olyan utakat szervezni, amelynél már önmagában a helyszín vagy a szállás is elegendő okot és lehetőséget ad a látogatásra és a kikapcsolódásra. Ezt az alapot tetézzük még a programokkal, amikből ezúttal is extrán különlegeseket hozunk.
Ehhez jön majd a Fagus Hotel **** luxus színvonalat kínáló környezete. Az exkluzív kialakítású SPA, a két szintes 5 szaunából és kiegészítőkből álló szauna világ a párját ritkítja. A tágas erkélyekről varázslatos panoráma nyílik az erdőre és a hegyekre.
Mi már nagyon várjuk a Harrer Csokoládéműhely látogatást, ahol exkluzív betekintést kapunk ennek a patinás cukrászdinasztiának a konyhájába és legfőképpen különleges csokoládékostolón is részt vehetünk.
Bizonyosan jól fog esni a kora nyári meleg napsütésben a hűs finomság. Főleg, hogy nem akármilyen helyre megyünk majd, hanem egyenesen Sopron legjobb kézműves fagyizójába. (Belsős információból megtudtuk, hogy ha igazán jót akarunk, akkor hová érdemes menni és ezt bizony Veletek is megosztjuk majd.)
Különleges vendégünk lesz Tóth György személyében, aki a „Kínai öt elem szakácskönyve” című könyv szerzője és a hagyományos kínai orvoslásról, a betegségek megfelelő táplálkozással történő megelőzéséről fog nekünk beszélni. Segítséget kaphatunk tőle, hogy felismerjük a saját állapotunk összefüggéseit és kulcsot kaphatunk a kezünkbe a számunkra személyesen megfelelő étkezés elsajátításához.
Egy másik vendégünk által betekintést nyerhetünk a számmisztika világába és akár egyéni elemzésre is lesz lehetőség.
Nem lehet eleget hangsúlyozni a jelenben élés fontosságát, a pillanat megélését, ami végső soron hozzásegít egy teljesebb, tartalmasabb élethez.
Árban ismét jók vagyunk
Teljes ár: 94.000 Ft /fő/2 éjszaka
Kedvezményes lehetőségek:
Ha hozol magaddal +1 főt, akkor 5% kedvezményben részesülsz.
Ha +2 főt ajánlasz, akkor már 10% kedvezményben részesülsz.
Ha már 4-en jöttök, vagyis +3 főt invitálsz magaddal, akkor 15% kedvezményt tudunk biztosítani a számodra.
EARLY BIRD ár: 78.000 Ft /fő/2 éjszaka
ha igazán szemfüles vagy és előre gondolkodsz, akkor március 15-ig jelentkezel legalább az előleg befizetésével (40.000Ft).
Így egy szuper kedvezményes korai áron tudsz csatlakozni és egyrészt biztosan meglesz a helyed, másrészt fagyira és csokira is marad bőven.
(Az árak nem tartalmazzák az Idegenforgalmi Adót és a parkolást a hotel parkolójában.)
A kedvezmények nem összevonhatóak
Harrer Csokoládéműhely látogatás (kedvezményes belépő: 4500Ft)
Kézműves fagyizó
Ebéd
• Luxus és minőségi, de mégsem hivalkodó.
• Nyugodt és békés, de mégsem puritán.
• Mélyen szakmai és elhivatott, de mégsem elvont.
• Pihenés és relaxáció, de mégsem lustálkodás.
YogaTravel
Foglalás:
Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.
